- Beke Farkas Nándor
- Grósz István és Beke Farkas Nándor
- Hitkresz közönsége
Október 13-án Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke volt a Kreatív Szabadegyetem vendége Székesfehérváron, akivel Grósz István az est házigazdája beszélgetett.
A Kreatív Szabadegyetem programsorozat célja olyan emberek, életutak bemutatása, melyek értékes üzenettel, tanulságokkal bírnak. Ez alkalommal is egy nem mindennapi embert ismerhettek meg a résztvevők. A beszélgetés „A fehér nem üti a feketét” címet kapta, amely azt szándékozott kifejezni, hogy a különböző kultúrák, etnikumok egymást erősítve tudnak egy nemzetben értéket képviselni. Ezt mind Beke Farkas Nándor személyisége, mind az általa képviselt 100 Tagú Cigányzenekar is kiválóan szemlélteti.
A 100 Tagú Cigányzenekar elnöke egy Péli Tamás festőművésztől kölcsönzött idézettel nyitott: „Két aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarság, a másik a cigányság. Egyikről sem szándékozom lemondani, mert mind a kettő az enyém.”
Ezek után beszélt a gyerekkoráról, melyben kardinális szerep jutott a zenének, ugyanis zenész családból származott. Ez a zenei háttér pozitív jellemformáló erőt jelentett számára. A sok-sok gyakorlás és a családi háttér gyümölcseként már ifjú korától kezdve Budapest és Balatonfüred legjobb vendéglőiben, csárdáiban, a legjobb zenészekkel játszott.
A beszélgetés során kiderült, mennyire fontos neki az Úrral való személyes közösség, úgy a 100 Tagú Cigányzenekar vezetésében, mint személyes életében. Számtalan bizonyság veszi körül az életét, melyekért sosem felejt el hálát adni Istennek. Jézus Krisztussal való személyes találkozása óta életének legemelkedettebb pillanatai mindig azok, amikor az élő Istent magasztalhatja és dicsérheti.
A sok bizonyság közül az egyik legfrissebbet el is mesélte. Nemrégiben Athénben léptek fel egy amfiteátrumban, ahol 6000 ember zsúfolódott össze, hogy meghallgassa a zenekart. A koncert elején elkezdett szakadni az eső, mire Nándor félrevonult imádkozni. Az eső azonnal elállt, és egy fantasztikus, átütő erejű koncertet adtak.
Egy hallgatói kérdésre válaszolva arról is beszámolt, hogy időnként komoly nehézségekkel kell megbirkózniuk, de az élő Istenbe vetett hit, a közös zenélésből fakadó öröm, az örömszerzés, és a 100 Tagú Cigányzenekar küldetéstudata mindig újabb erőt ad nekik.
A Kreatív Szabadegyetem eddigi rendezvényeiről a hitkresz.hu oldalon tájékozódhat.
Publikálta: Sztrida Kitti
Fotók: Nagy Gábor
Tovább a vendégkönyv bejegyzéséhez
- Beke Farkas Nándor
- Beke Farkas Nándor
- Grósz István és Beke Farkas Nándor