2015. február 26-án Dr. Mészáros István ügyvéd, a Szent Pál Akadémia rektor-helyettese volt a Kreatív Szabadegyetem vendége, aki 1990-1998 között az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának alelnöke is volt, mint az egykori SZDSZ országgyűlési képviselője, liberális-konzervatív platformjának tagja.

„Liberális nemzetállam” című előadásának elején vendégünk rámutatott, hogy a közbeszédben ma a „liberalizmust” és a „nemzetállamot” egymást kizáró fogalmakként használják, ráadásul egyre inkább negatív értéktartalommal. A liberalizmust a doktriner okoskodás, a közösségi szempontokat semmibe vevő szélsőséges individualizmus, a nemzetietlenség, erkölcsi szabadosság szinonimájaként emlegetik a jobboldalon, a nemzetállamot meg a bezárkózás, maradiság, kirekesztés, szabadságkorlátozás eszközének a baloldalon.

Az előadó ezzel szemben hangsúlyozta, hogy mindkét fogalomnak nemes jelentéstartalma van, és nemhogy ellentétben lennének, hanem feltételezik egymást. Utalt rá, hogy hazánkban a XIX. században, sőt a XX. század elején is kéz a kézben haladt a liberális (akkori kifejezéssel: „szabadelvű”) és a nemzeti gondolat: Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, de gróf Széchenyi István, Andrássy Gyula és Tisza Kálmán is nemzeti liberálisok voltak.

A liberalizmus nem szitokszó, hanem „szabadságot” jelent, a latin „libertas” szóból eredően. Mindenki rendelkezik egy elidegeníthetetlen, személyes szabadságszférával, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy méltósággal élhessen, kereshesse evilági és túlvilági boldogságát. Idetartozik többek között az élethez, szabadsághoz, tulajdonhoz, jó-hírnévhez, a magánszféra (házasság, család, lakás, levelezés, személyes adatok) védelméhez való jogok, a lelkiismeret, a vallás, a véleménynyilvánítás, a gyülekezés, a társulás szabadsága. Az előadó elmondta, hogy eredetileg a liberalizmus éppen azt az államszervezési elvet jelenti, ami az emberek e szabadságszféráját hivatott megvédeni mind a közhatalom, mind a társadalom, akár a többség illetéktelen beavatkozásától. E célból korlátokat emel a hatalom elé, mint amilyen például a törvények uralma, a hatalmi fékek- és ellensúlyok rendszere. Ezeket a szabadságokat a többségtől, a „többség zsarnokságától” is védeni kell, tehát ilyen értelemben a demokrácia sem lehet korlátlan – hívta fel a figyelmet az előadó. Ezt a keresztényeknek kell a leginkább tudniuk, hiszen Jézus Krisztusnak a kivégzésére is egyfajta népítélet vezetett, mert Pilátus végső soron a tömegnek kínálta fel a döntés lehetőségét. Az előadó a Bibliát a „szabadság könyvének” nevezte, ami Jakab apostol szavaival élve a „szabadság tökéletes törvényét” nyilatkoztatja ki. A Tízparancsolat ugyanis az elidegeníthetetlen jogainkat védi minden halandóval szemben, amelyekkel a Teremtő ruházott fel minket. Azt a szabadságszférát védi, ami lehetővé teszi, hogy betölthessük isteni rendeltetésünket, elérhessük a teljességünket. Mészáros István szerint politikai értelemben tehát a Szentírás is liberális és a szabadság védelme érdekében a hatalom korlátozására is hangsúlyt tesz. Példaként a Mózes 5. könyve 17. részben szereplő ún. királytörvényre utalt, ami a mindenkori kormányzók hatalmát a mindenkire érvényes, kőbe vésett törvények keretei közé kívánta szorítani és ezzel már idejekorán lerakta a mai jogállamiság elvi alapjait.

Az előadó figyelmeztetett rá, hogy a Biblia a szabadságtól elválaszthatatlannak tartja a felelősséget: a „szeresd embertársadat, mint önmagad” parancsolatból következik, hogy úgy tegyünk másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy mivelünk is tegyenek. Mészáros István kitért rá, hogy a klasszikus liberalizmus jelentéstartalma mára valóban eltorzult, mert manapság olyan, a természet rendjével is ellentétes igényekkel igyekeznek az ősi szabadságkatalógust kibővíteni, mint például az úgynevezett „meleg-jogok,” vagy a drogfogyasztás. Emellett a közjó előmozdítása és a természetes közösségek (család, nemzet) iránti felelősség, de általában mindenféle felelősségvállalás háttérbe szorultak az egyéni jogok egyfajta abszolutizálása miatt. A liberalizmus ilyen vadhajtásai bőségesen szolgáltatnak alapot a kritikára, ami meg azt a veszélyt hordozza, hogy a „fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik a kádból.” A szabadság azonban Isten áldása, meg kell védeni annak ellenére is, hogy sokan visszaélnek vele.

„Az egyéni szabadság nem tud tartósan megvalósulni a nemzet szabadsága nélkül, utóbbi pedig folyamatos törődést, hazafias felelősségvállalást követel” – ezzel a gondolattal vezetett át az előadó a nemzet és a nemzetállam fontosságának témakörére.

Az önmagát kormányzó szuverén nemzet, „akinek a kormányát mi választjuk és küldjük el, akinek kormányprogramját mi kérjük számon” az a szükséges keret, amiben a szabadság megvalósulhat. A szabadság emberi és szerkezeti feltételeit a nemzetállam képes csak biztosítani.

Az előadó az egyéni szabadság emberi feltételeként utalt a nemzeti közösségből eredő összetartozás tudatra, mint ami „idegenként is ismerősökké tesz” minket, akiket nem „költség-haszon elemzésből” származó múló érdekek, hanem olyan öröklött kötelékek kapcsolnak össze, mint a közös szülőföldhöz való kötődés, nyelv, kultúra, történelmi sorsközösség. Ez a nemzeti közösség szüli a szabadsághoz nélkülözhetetlen, otthonosságot és biztonságot sugárzó többes szám első személyt, azt a „MI-tudatot,” ami egyéni különbözőségeink ellenére képes minket közös nevezőre hozni, érdekközösséget, szolidaritást kialakítani a közös élettér diktálta szükségek mentén és ezért cserében türelemre inteni a közénk tartozók (a „mieink”) másságával szemben, sőt a másság ellenére áldozatvállalásra indítani a „mieink” megvédéséért. A nemzeti közösségtudat az együttműködés, az egymás iránti tisztelet, egymás elfogadásának kultúráját erősíti, mert egy normális közösség nem akar a saját testébe harapni.

A nemzeti közösségtudat a demokrácia működésének is feltétele, mert ez teszi a mindenkori ellenzék számára megemészthetővé a kormány elismerését, a kormány részére pedig az ellenzéki fellépések törvényességének elismerését. Az egészséges nemzeti közösségtudat hiánya ellenben arra vezet, hogy a két oldal nem riválisként, hanem kinyírandó ellenségként tekint egymásra, mint az hazánkban is tapasztalható. Az előadó szerint Magyarországra egyfajta törzsi háború a jellemző, ahol a zsákmányszerzés, kirekesztés dominál, különböző „törzsek” vadásznak egymás skalpjaira, követelnek kizárólagosságot maguknak. Ez a normális nemzettudat hiányának a bizonyítéka. Ennek tükrében éppenséggel nem kevesebb, hanem több nemzeti érzületre lenne szükség, a szó nemes, tehát a társadalmi szolidaritásra, testvériességre ösztönző értelmében. A „törzseknek új vérszerződést kellene kötniük” egy a haza és a magyarság fennmaradását biztosító „nemzeti minimum” mentén.

A nemzetállam léte biztosíthatja a „felelős kormányzást” is, mert csak azok tudják elszámoltatni a kormányt, akik megválasztják. Minél inkább nemzetek fölöttivé válik a kormányzás, annál jobban kicsúszik az ellenőrzés a kezünkből. A joguralom érvényesüléséhez is fontos, hogy a törvény a „mi törvényünk” legyen, különben elveszti a tekintélyét és „szabadságharc” mítoszát ölti a törvényszegés gyakorlata, ami meg visszafordíthatatlanul károsítja a jogkövetés kultúráját. A szabadságjogok érvényesülése sem a nemzetközi deklarációkon múlik elsősorban, hanem a nemzeti konszenzust élvező, védelmükre rendelt hazai eljárásokon. Szabadságunk hatékony védelme az „itt és most” igénybe vehető garanciák minőségének függvénye, nem pedig a távol lévő és hosszú évek után meghozott nemzetközi döntéseké.

Mészáros István bibliai érvekkel is aláhúzta a nemzetállamok szükségességét. Eszerint a nemzetek létrehozása Isten válasza volt a bábeli toronyépítésre, amivel a Teremtő többek között annak is elejét akarta venni, hogy egy kisebbség uralkodhasson az emberiség fölött. Bábel azóta is az öntörvényű birodalomépítés szimbóluma, aminek ellenében maguk a nemzetek képezik a fék- és ellensúlyi rendszert az általános emberiségen belül. Az eltérő nemzeti érdekek ugyanis meg tudják akadályozni, hogy egy mini-diktátor világdiktátorrá nőhesse ki magát. Az előadó ecsetelte, hogy a Biblia szerint a nemzetek feladata a Teremtő által nekik rendelt földterület, a haza birtoklása, benépesítése („szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá”), művelése és őrzése, továbbá ott olyan, az emberi méltóságot, szabadságot biztosító, és a közjót előmozdító társadalmi viszonyok fenntartása, ami a közösség tagjainak lehetőséget ad, hogy istenképűségük tartalma megvalósuljon, betölthessék isteni rendeltetésüket. Mindezek alapján egy igazi keresztény nem is lehet más, mint hazáját szerető, nemzetéért felelősséget vállaló patrióta, jó hazafi!

Az előadó kitért a nemzetállamok létét aláásó folyamatokra is. Ezek között említette a hazánkban és az európai országokban zajló népességfogyást, amit olyan házasság- és családellenes jelenségek, mint a „meleg-kultúra” terjesztése és az európai társadalmak pornografizálása tovább mélyítenek. A bevándorlás ezt a problémát nem orvosolja, sőt súlyosítja, mert mára nyilvánvaló, hogy az idegen kultúrát képviselő bevándorlók többsége nem kíván integrálódni. Az európai civilizáció és az itteni „őshonos” nemzetek napjai meg vannak számlálva, ha a jelenlegi negatív demográfiai trend folytatódik.

A globalizáció is súlyos kihívás, mert felszámolja a nemzetgazdaságok védelmét szolgáló kereteket, eszközöket. Európában ehhez jön még a politikai unió kiépítése is, ami meg a politikai fék- és ellensúlyi rendszert ássa alá és szabadjára engedi a hataloméhséget abból a palackból, ahová azt az európai államalkotó nemzetek több évszázados keserves erőfeszítés eredményeként a saját szférájukban sikeresen begyömöszölték.

Erkölcsi problémaként szólt az előadó a szélsőséges individualizmus, a fogyasztói szemlélet általánossá válásáról, amivel egyenes arányban veszik ki a közösség iránti felelősség, átadva a helyet az élősködésnek. „A közösség sokaknak ma már csak annyit ér, amennyi közvetlen haszon kisajtolható belőle.” Ez arra vezet, hogy a nemzetállam és a polgár köteléke egyfajta költség-haszon szemlélet alapján álló szerződéses viszony jellegét ölti, amiből az egyén erkölcsi gát nélkül kilép, ha úgy gondolja, hogy a szerződés fenntartása már nem éri meg neki.

Hazánkban mindezekhez a problémákhoz járul még az előadó szerint a már említett törzsi jellegű acsarkodás „hungarikuma”, a kinyírás, leszámolás évszázados kultúrája, amit égető szükség lenne legalább a „békés egyet nem értés” kultúrájával felváltani. Ebben az egyházak jelentős szerepet játszhatnak a „szeresd embertársadat, mint önmagadat” normájának, az embertársak iránti tiszteletnek a hiteles képviseletével és hirdetésével. Mindannyiunk nemzetmegtartó felelőssége ennek a parancsolatnak a szellemében tevékenykedni, hiszen Jézus Krisztus maga figyelmeztet rá: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város, vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával.” (Máté evangéliuma 12:25.) „Ha nem vigyázunk, még többet is elveszthetünk, mint Trianonnál” – figyelmeztetett Mészáros István.

(munkatársunktól)